Szakmai együttműködések

Közvetlen partnereim

Sudárné Balázs Katalin

Közel 30 éves pedagógiai tapasztalattal a hátam mögött, ért utol az életmódváltás. Nem merném lehetőségnek nevezni, inkább, mint egy utolsó utáni végső próbálkozás. Nem igazán tudtam megfogalmazni, hogy mit is jelent ez számomra, de az egyértelmű volt, hogy most nincs lehetőség próbálgatásra és ellenkezésre, hogy én ezt vagy azt nem szeretném … elhatároztam, hogy minden tanácsot megfogadok és pontosan betartok. Az első 4 hét még az újdonság erejével hatott, és a nehézségek ellenére izgalmas volt. Aztán már elment a kedvem az egésztől, és jó lett volna feladni, úgy mint az összes korábbi fogyókúrás próbálkozást, aztán megérkezett a vérteszt eredménye, ami újabb döbbenetet és így új erőt adott a folytatáshoz. Én nem fokozatosan próbáltam életmódot váltani, hanem egyik napról a másikra - szinte 180 fokos fordulattal. Fél év alatt közel 25 kg-ot fogytam és a legtöbb problémám megoldódott. Ez adott további motivációt ahhoz, hogy folytassam az életmódváltást és a megszerzett egészség-mozzanatokat szokásokká alakítsam.

A siker és a tapasztalat eredményeként úgy gondoltam, ha ezt így végig lehet csinálni és tartós eredményt tudok elérni, akkor ezt meg kell mutatnom másoknak is - hiszen alapjában véve tanár vagyok! 

Más a tananyag, más az értékelés és egyáltalán nem tanácsos rossz jegyet kapni.. itt ugyanis az életminőségünk a cél. És ki ne szeretne jól, vidáman és boldogan élni? 

Egészség managerként az a célom, hogy minél több embernek megmutassam, hogy meg lehet válni a rossz szokásainktól, újakat lehet tanulni.

Székely-Sudár Mariann & Székely Gellért

Fiatal felnőttként sikerült szembesülnünk azzal a ténnyel, hogy nem elég csak nagyjából az egészségesnek nevezett életmódot folytatunk. A néha kevés ahhoz, hogy tényleg jól legyünk.

El kellett kezdünk tudatosan építeni saját életünket, a tudatos táplálkozástól a rendszeres testmozgásig, mindent  vettünk, rengeteg információt szereztünk miközben mi magunk és kis családunk egyre jobban lett. És azt reméljük és már számos esetben tudjuk is, hogy az általunk megtapasztalták másoknak is segítség lehet.

Szakmai együttműködések

Mázló Tünde - Macrobiotica

Az én történetem egy Olaszországban élő magyar nőről szól, aki a COVID idején várandós volt második gyermekével. Ebben az időszakban az egészségmegőrzés, immunerősítés és a prevenció került előtérbe. Egészségtudatos anyaként olyan étrendet kerestem, amely megfelelő a családom számára. Gyerekkorom óta gyakoroltam harcművészeteket, később tai chi és kung fu oktatóként dolgoztam, így a keleti filozófia része lett az életemnek. Ekkor találkoztam a makrobiotikus életmóddal, amely azonnal lenyűgözött, mert ötvözte a keleti filozófiát és a nyugati táplálkozástudományt. Ez a rendszer nem tilt semmit, hanem arra ösztönöz, hogy figyeljünk testünk jelzéseire, az ételek energetikai hatásaira, és törekedjünk az egyensúlyra.

Felfedeztem, hogy számos orvos támogatja a makrobiotikus életmódot, mert alapelvei összhangban vannak az Európai Unió Rákellenes Kódexével. Mélyen beleástam magam ennek a tudománynak a megismerésébe, és a tanultakat a gyakorlatba is átültettem. Rájöttem, hogy ez az életmód a legjobb módszer az immunrendszer erősítésére és a családom egészségének megőrzésére. 2021 őszén elindítottam a "Mázló Tündi Macrobiotica" nevű social media profilomat, hogy megosszam tapasztalataimat más nőkkel és anyukákkal. Posztjaimban a makrobiotika alapelveiről, olasz szokásokról és receptekről meséltem, és sok pozitív visszajelzést kaptam arról, milyen érthetően és kreatívan mutatom be ezt az életmódot.

Az elkötelezettségem és szenvedélyem a makrobiotika iránt egyre mélyült, és rájöttem, hogy ezzel a tudással másokat is segíthetek az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb élet felé. Ezért döntöttem úgy, hogy a szenvedélyemet hivatássá alakítom és a makrobiotikus életmód tanításával és népszerűsítésével akarok foglalkozni. Célom, hogy ezt a holisztikus szemléletet mindenki számára elérhetővé tegyem, és megmutassam, hogy az egészség nemcsak a fizikai állapotunkon múlik, hanem a mindennapi döntéseinken, az ételeink minőségén és az élethez való hozzáállásunkon is. Hiszem, hogy a makrobiotika révén jelentősen javíthatjuk nemcsak az egészségünket, hanem életminőségünket is.

Ditrói Mária - Callanetics torna

Ditrói Mária vagyok, 72 éves aktív sportedző. Több, mint 30 éve segítek a hozzám fordulóknak, akiket mindig arra biztatok, érdemes rendszeresen mozogni, sportolni, hogy „nagymama” korára legyen kedve, ereje unokáival foglalkozni, kirándulni, közösségbe járni, keresztrejtvényt fejteni,

EGÉSZSÉGESEN ÉLNI!

Link az oldalamhoz: www.fitality.hu

Décsi Botond - A séf

Brózik Ágó és Sepsi Attila -

Kőszegi Mariann -

hu_HU