Sudár Beatrix vagyok, a Balance Your Life megálmodója. Évek óta foglalkozom azzal, hogyan lehet az egészségmegőrzést valódi, élhető rendszerré alakítani. A saját életutam során testközelből tapasztaltam meg, milyen könnyű elveszni az elvárások, módszerek és „jó tanácsok” között.
Hiszem, hogy a megfelelő szokások kialakításával jelentősen befolyásolhatjuk az életünk minőségét.
A célom, hogy segítsek másoknak tudatosan dönteni arról, mi kerül a tányérjukra, és hogyan éljenek hosszú távon teljesebb életet.
Székely Gellért vagyok, sportmentor, futó, extriatlonos, családapa és projektmanager.
Először menekülés volt a sport; itt fogadtak el gúnyolódás nélkül, utána kedvtelés lett, ahogy jöttek az eredmények, majd kötöttség, végül 2015-ben teljesen eldobtam. 7 év hiány kellett hozzá, hogy rájöjjek, ha az ember ésszerűen, a saját korlátainak az egészséges feszegetésével sportol, az biztosítja a motivációt az élet minden területén. Az elmúlt időben így újra számos eredményt, élményt és barátot köszönhetek a sportnak. Többek közt ennek kapcsán kezdtem el foglalkozni első mentoráltammal is és így kapcsolódtam be Beatrix mellé az álmának megvalósításába.
A célom, hogy a Balance Your Life segítségével egy olyan életmódod legyen, ami fenntartható - azaz mindig meg tudod majd oldani, minden helyzetben tudsz mihez nyúlni - és egészséges is.
A kedvenc sztorim Gáborhoz kapcsolódik, akivel 2023 óta dolgozunk folyamatosan együtt. Ő is meglepte magát vele, mikor az első kilóméterét séta nélkül, egyben futotta le. Majd legyőztünk más elakadást és ledobtuk a fránya 20. kilót is. Ami fontos volt, hogy mindig volt egy kitűzött cél, amihez megbeszéltük, hogy jutunk el - az ő tempójában, az ő ízlése szerint, ahogy neki jó - de Balance Your Life útmutatással. 2026ra ott tartunk, hogy a kedvenc edzés előtti megjegyzésem tőle: “minden nap tudnék futni egy laza 10 kilit”. És igen, 42 évesen is lehetséges: Gábor például így teljesítette élete első félmaratonját.
3 számomra fontos családi ‘állapot’:
Frau Katalin Balázs Sudár vagyok a csapatban elsőként tapasztaltam meg a saját bőrömön, mit jelent a gyakorlatban egy sikeres életmódváltás. Milyen úgy felébredni reggel, hogy az évek óta reggelente jelentkező vállfájdalom eltűnt. Milyen az amikor fel kell újítani a ruhatárad, mert a korábbi nadrágjaid csak úgy lecsusszannak. És hogy milyen nehéz a családdal is megértetni az életmódváltás fontosságát. Mennyi támogatás és odafigyelés kell ehhez. Jelenleg főleg a háttérben ügyelek rá, hogy a rendszer gördülékenyen működjön. Fontos küldetésem a személyes jelenléttel a kapcsolatteremtés leegyszerűsítése és a személyes - ‘ez nekem / rólam szól’ - hangvétel megalapozása.
Székely-Sudár Mariann vagyok. Az életmódváltás nálam nem egy „majd egyszer” elhatározásból indult, hanem egy egészségügyi jelzésből, ami megállított, és arra kért: figyeljek magamra komolyabban. Elkezdtem utánanézni mindennek, megoldásokat keresni, és gyorsan világossá vált, hogy a legtöbb dolgom a táplálkozás és a mozgás területén van.
Emlékszem egy nagyon konkrét pillanatra: vittem a széket a nasi-szekrényhez, és azt gondoltam, „na jó, akkor most mindent kipakolok”. Pár hónapig szépen ment is. Aztán jött az élet: fáradtság, rohanás, „csak beugrom valami harapnivalóért”, és néha visszacsúszott valami a kosárba, ami addig tiltólistás volt.
Na, nekem ez az „egy lépés előre, kettő hátra” — amikor már elindultál, de egy-egy helyzet visszahúz a régi mintába. Viszont határokat húztam: lehet, hogy néha „becsúszik” valami útközben, de itthonra nem költözik vissza. Kicsinek tűnik, mégis óriási különbség.
A családos élet pedig hozta a következő kérdést: mit adjak a gyereknek? Mi fér bele a mindennapokba úgy, hogy ne az „egészséges étel vagy éhezés” dilemmája legyen a választás? Itt tanultam meg, hogy az életmódváltás nem tiltáslista, hanem okos keretek rendszere: mi az, ami a legkevesebb kárt okozza, mégis élhető.
Ebben nekem rengeteget jelentett a családom: volt kivel közösen gondolkodni, és néha szó szerint is volt, aki „visszapakolt”, amikor én már gyengültem. Ez a megtartó erő van jelen a vállalkozásunkban is. A konzultációkon azt tapasztalhatod, hogy mentoraink nem ítélnek, hanem segítenek választani — és ha kell, segítenek „visszapakolni” is, amikor egyedül már nehéz.
És van még egy csendes, de nagy felismerés: hosszú hónapok után előfordul, hogy ami régen annyira kellett, az egyszer csak már nem is esik jól. Mert közben megváltozott benned valami.
Meine Geschichte handelt von einer in Italien lebenden Ungarin, die zur Zeit des COVID mit ihrem zweiten Kind schwanger war. In dieser Zeit lag der Schwerpunkt auf Gesundheitsförderung, Immunstärkung und Prävention. Als gesundheitsbewusste Mutter war ich auf der Suche nach einer Ernährung, die für meine Familie geeignet war. Da ich seit meiner Kindheit Kampfsport betreibe und später als Tai-Chi- und Kung-Fu-Lehrerin tätig war, habe ich die östliche Philosophie zu einem Teil meines Lebens gemacht. Dabei stieß ich auf die makrobiotische Lebensweise, die mich sofort beeindruckte, weil sie die östliche Philosophie mit der westlichen Ernährungswissenschaft verbindet. Dieses System verbietet nichts, sondern ermutigt uns, auf die Signale unseres Körpers zu hören, auf die energetische Wirkung von Lebensmitteln zu achten und ein Gleichgewicht anzustreben.
Ich entdeckte, dass viele Ärzte die makrobiotische Lebensweise unterstützen, weil ihre Prinzipien mit dem Kodex der Europäischen Union gegen Krebs übereinstimmen. Ich habe mich intensiv mit dieser Wissenschaft beschäftigt und das Gelernte in die Praxis umgesetzt. Im Herbst 2021 startete ich mein Social-Media-Profil "Lucky Fairy Macrobiotica", um meine Erfahrungen mit anderen Frauen und Müttern zu teilen. In meinen Beiträgen spreche ich über die Prinzipien der Makrobiotik, italienische Gewohnheiten und Rezepte, und ich bekomme viel positives Feedback darüber, wie ich diesen Lebensstil auf klare und kreative Weise darstelle.
Mein Engagement und meine Leidenschaft für die Makrobiotik vertieften sich, und ich erkannte, dass ich dieses Wissen nutzen könnte, um anderen zu einem gesünderen, ausgeglicheneren Leben zu verhelfen. Deshalb habe ich beschlossen, meine Leidenschaft zum Beruf zu machen und den makrobiotischen Lebensstil zu lehren und zu fördern. Mein Ziel ist es, diesen ganzheitlichen Ansatz allen zugänglich zu machen und zu zeigen, dass Gesundheit nicht nur mit unserem körperlichen Zustand zu tun hat, sondern auch mit unseren täglichen Entscheidungen, der Qualität unserer Lebensmittel und unserer Lebenseinstellung. Ich glaube, dass wir durch die Makrobiotik nicht nur unsere Gesundheit, sondern auch unsere Lebensqualität erheblich verbessern können.
Funkcionális táplálkozási tanácsadóként a betegség/probléma gyökerét keressük, a szervezet egészét szemléljük, ellenben a nyugati orvoslással, ahol főként tüneti kezelést alkalmaznak.
Sajnos a mai rohanó világban egyre több ember küzd a stressz okozta túlsúllyal, bélrendszeri diszfunkciókkal és különböző egészségügyi panaszokkal, ezért fontosnak tartom, hogy mindenki a maga módján elsajátítsa a helyes életmód és táplálkozás alapjait.
Funkcionális táplálkozási tanácsadóként és élelmiszermérnökként fontosnak tartom, hogy olyan ételeket fogyasszunk, amelyek támogatják a szervezetünket, az immunrendszerünket és minden szükséges tápanyagot tartalmaznak egészségünk megőrzése érdekében.
Közös munkánk során segítek megérteni, hogy egyes élelmiszerek hogyan hatnak a szervezetünkre, milyen ételeket és rutinokat fontos bevezetni a étrendünkbe, illetve miket érdemes kerülni. Megmutatom, hogyan tudod saját magad összeállítani az étrended és személyre szabni azt.
Bányász Detti - Funkcionális táplálkozási tanácsadó - Payhip