Székely-Sudár Mariann

Székely-Sudár Mariann vagyok. Az életmódváltás nálam nem egy „majd egyszer” elhatározásból indult, hanem egy egészségügyi jelzésből, ami megállított, és arra kért: figyeljek magamra komolyabban. Elkezdtem utánanézni mindennek, megoldásokat keresni, és gyorsan világossá vált, hogy a legtöbb dolgom a táplálkozás és a mozgás területén van.

Emlékszem egy nagyon konkrét pillanatra: vittem a széket a nasi-szekrényhez, és azt gondoltam, „na jó, akkor most mindent kipakolok”. Pár hónapig szépen ment is. Aztán jött az élet: fáradtság, rohanás, „csak beugrom valami harapnivalóért”, és néha visszacsúszott valami a kosárba, ami addig tiltólistás volt.

Na, nekem ez az „egy lépés előre, kettő hátra” — amikor már elindultál, de egy-egy helyzet visszahúz a régi mintába. Viszont határokat húztam: lehet, hogy néha „becsúszik” valami útközben, de itthonra nem költözik vissza. Kicsinek tűnik, mégis óriási különbség.

A családos élet pedig hozta a következő kérdést: mit adjak a gyereknek? Mi fér bele a mindennapokba úgy, hogy ne az „egészséges étel vagy éhezés” dilemmája legyen a választás? Itt tanultam meg, hogy az életmódváltás nem tiltáslista, hanem okos keretek rendszere: mi az, ami a legkevesebb kárt okozza, mégis élhető.

Ebben nekem rengeteget jelentett a családom: volt kivel közösen gondolkodni, és néha szó szerint is volt, aki „visszapakolt”, amikor én már gyengültem. Ez a megtartó erő van jelen a vállalkozásunkban is. A konzultációkon azt tapasztalhatod, hogy mentoraink nem ítélnek, hanem segítenek választani — és ha kell, segítenek „visszapakolni” is, amikor egyedül már nehéz.

És van még egy csendes, de nagy felismerés: hosszú hónapok után előfordul, hogy ami régen annyira kellett, az egyszer csak már nem is esik jól. Mert közben megváltozott benned valami.